Adatvédelmi tájékoztató

Egy kiadó, ahol a kortárs esztétika és a sokszínűség egyformán érték. A Leányvállalat szépirodalmi regényei és művészeti albumai a jelennel állnak párbeszédben, a fiatal felnőtt generáció kimondott és kimondatlan kérdéseire keresnek válaszokat, irónia nélkül fenntartva, hogy van lehetőség a pozitív társadalmi változásokra. 

A kiadó meggyőződése, hogy a szavak és képek erejét csak félelem nélkül érdemes használni, mert a művészetet nem a tradíció követése, hanem a felforgatás vágya tartja életben.

Előfinanszírozással, valamint a piaci sztenderdeknél magasabb jogdíj fizetésével segíti pályakezdő alkotóit, akik a magyar nyelvet használó, de a világ különböző pontjain élő kreatív közösség friss és reménybeli ikonikus alakjai. A kiadó nem csak kreatív szabadságot nyújt az íróknak és képzőművészeknek, hanem az együtt alkotás lehetőségét is.

A kiadó alapítója, Molnár Geraldine több mint tíz èv, kulturàlis területen szerzett munkatapasztalat utàn gyűjtötte össze minden bàtorsàgàt, hogy sajàt vàllalkozàst indítson. 

Benedek Ágota (1986)

Az ELTE magyar nyelv és irodalom szakára járt, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen forgatókönyvírást tanult. Az Akkor inkább már most megdöglök - Szubjektív ismeretterjesztő a harmadik könyve. 

Mi köze van a menstruációnak a teremtéstörténethez? Cupido miért nepo-baby? Hogy jön Pamela Anderson a lassú felszívódású szénhidrátokhoz? Mi az az anyagcsere-bíróság? Tényleg porból lettünk, és végül azzá leszünk? Hogy függ össze a kollégisták táplálkozási szokása az űrbéli ételek innovációival? Úgy, hogy minden mindennel összefügg – Ágota ezt állítja, és már megint nem hazudik. Egyszerű mondatokban vonja le a következtetéseket bonyolult nyavalyáink elemzéséből, hogy a felháborítóan humoros összegzések, váratlan képek, és megrendítő megállapítások, amelyeket életről és halálról fest, végül mégis csak gyógyítónak hatnak. 

Marton Krisztián (1989)

Tanulmányait a szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatán és a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakán végezte. Forgatókönyvíróként számos magyar sorozat szkriptjét jegyzi, a Bőgőmasina az első regénye. 

A félvér, meleg Marci mindig is szeretett volna egy apukát, ha már a sajátját nem ismerte. 

Gyerekkorában Disney-meséktől fűtött fantáziái szólítják pótapa vadászatra; elvágyódó huszonévesként pedig egy egyéjszakás kaland után dönt úgy, hogy ideje megkeresni az édesapját, de a hepiend csak nem akar összejönni. Marci később egy idősebb férfi oldalán próbálja megtalálni a boldogságot, míg rá nem ébred, hogy csak korai traumáját játsza újra. A tökéletlen, örök optimista Marcival könnyen azonosulhat bárki, akinek érzékenységét gyengeségnek bélyegzi a környezete, és akit szeretetéhsége veszélyes helyekre sodor, legyen szó önpusztító függőségekről vagy egy bántalmazó partner karmairól.

Horváth András Dezső (1986)

Olasz nyelv- és irodalom szakon szerzett tanári diplomát, majd szabadúszó újságíróként kezdett dolgozni. Forgatókönyvíróként több játékfilmet, dokumentumfilmet és tévésorozatot jegyez. A Legjobban a nőktől féltem az első regénye.

Egy férfi története, akinek huszonnégy óra alatt teljesen felfordul az élete. Egy napon belül

elveszíti a szüzességét, és egy utcai verekedésben majdnem halálra késelik. A két élmény

elválaszthatatlanul összekapcsolódik a fejében: egyszerre vágyik a szexre, de retteg is tőle. A külvilág előtt rejtegetni próbálja bizonytalanságát. Sok évig él öngyűlöletben, ám egy megváltó szerelem hatására végül szembenéz önmagával, és egy prostituált segítségével látszólag megoldja életének legnagyobb problémáját. Időközben felkeresi az apját is, akit gyerekkora óta nem látott, és megpróbál választ találni a kérdésre: mitől lesz valaki igazi férfi?

KAPCSOLAT

info@leanyvallalat.com